MIRAGESPORT 4. Szezon – D Liga, Szezonnyitó Ausztrál Nagydíj (ÖSSZEFOGLALÓ)

Jó ebédhez szól nóta! Legalábbis a mondás így tartja. A Mi esetünkben a versenyautók motorhangja volt a nóta. Pontban délkor a D liga pilótái bepattantak versenyszemélygépjárművükbe, hogy teljesítsék a 18 perces időmérőt, és a 29 körös versenyt az Albert Parkban.

A technika ördöge úgy gondolta, hogy még mindig szeretné megmutatni a jelenlétét, ezért nagyszerűen már bele is kontárkodott az időmérőedzésbe. Az újraindítás után azonban már többször szerencsére nem mutatta meg jelenlétét Lucifer, ezért egy aprócska kis késéssel elindultak az időmérőedzés teljesítésére a pilóták.

Elsőként a boxutcát HoneyBeardHipster hagyta el, aki értelemszerűen is megfutotta az időmérőedzés addigi leggyorsabb körét. Nem sokkal később Angyalosi át is vette a vezetést, és a két Renault is jó helyen lógathatta a lábát. Angyalosi nem pihenhetett sokáig, hiszen Rexi megmutatta foga fehérjét, és a hétvége addigi leggyorsabb körével átvette a vezetést. Az időmérőedzés legvégén azonban Angyalosi összekapta magát, és egy 1:20.0 -s körrel megszerezte a pole pozíciót. Az időmérőedzés további végeredménye:

A rajtot követően Angyalosi tökéletesen indult, csak úgy, mint Kisbizsu, aki már az első kanyar után 2 pozíciót javított a rajtpozíciójához képest. Az indulás legnagyobb vesztese ReXii lett, ugyanis az első kanyart még teljesíteni tudta, azonban a kettesig már csak oldalra csúszva jutott el. Mivel a mögötte érkezők nem igazán tudták kikerülni, telibe is kapták a Mercedes -t, amelyről finoman szólva levált a felfüggesztés. Tömegbalesetnek lehettünk szemtanúi a hátsó részeknél. Kisbizsu mellett nagyot rajtolt még Flotty (+6), Soma (+9), GoldenFace (+5), és Sztorno is (+4). A legtöbbet a rajt után megpördülő Bence bukta, számszerűsítve 15 pozíciót esett hátra.

A verseny óriási izgalmakat tartogatott a nézők számára, ám az Angyalosi-Kisbizsu kettőst nem igazán lehetett megközelíteni. Bár a mögöttük érkező, és szintén óriási versenyt futó Marko megpróbált minden Tőle telhetőt véghezvinni azért, hogy utolérje az előbb említett kettőst, de túlságosan sok sikerrel nem járt. A 4 másodpercnyi különbség stagnált közte, és a 2. helyezett Kisbizsu helyett, aki aztán idővel teljesen megérkezett Angyalosi mögé. Egy másodpercen belül autóztak körökön keresztül, de egyelőre még nem történtek fizikai támadások.

A 24. körben aztán megtörtént a dráma, a billentyűzettel autózó Marko elvesztette uralmát az autója felett, és letörte a szárnyát. Ez pedig a 3. helyébe került. Mindeközben Angyalosi és Kisbizsu űzték a Titánok csatáját, bár a büntetéskülönbségek egy kicsit csúfítottak az optikai dolgokon, ám a fizikai harc ígéretes volt. Két körrel később, a 26. körben aztán Marko végleg elvesztette uralmát autója felett, és kitörte a Mercedes felfüggesztését. Ez pedig azt jelentette, hogy a csapat ezen a nagydíjon egyetlen egy pontot sem szerez.

Az utolsó körben, a hatodik helyért folytatott csatát már nem tudta higgadtan kezelni Sztorno, ezért féktávon, lehetetlen helyről beesett Soma mellé, ezzel pedig egy az egyben kiütötte. A kavicságyban kötöttek ki, Forge pedig köszönte szépen, átvette a pozíciót. A versenyt végül a nap legjobban teljesítő pilótája, a közönség kedvenc Angyalosi nyerte meg, Kisbizsu előtt. A harmadik helyre Mart1N ért fel.