Ha Kanadában jársz a büntetésekkel jól vigyázz! – Az A Liga összefoglalója

Miragesport – A Liga – Montreal

Ha Kanadában jársz a büntetésekkel jól vigyázz!

Megfogyatkozott létszámmal érkezett a mezőny Montrealba a Miragesport A liga Kanadai futamára. Emlékeztető: Söndört csalás vádjával kirúgták emellett Ákos, és Padlófűtés is lelépett. Illetve Szkály Azerbajdzsáni afférja után kapott egy diszkvalifikálást az Azeri nagydíjról illetve Kanadai nagydíjról eltiltották.

 

IDŐMÉRŐ

Elsőként California futott mért időt egy 1.10.755-ös idővel amire Sztív egy majd 3 másodperccel jobb idővel válaszolt ami elég volt neki hogy a futamon pole pozícióból induljon. Vatkan csekke nyilván eljutott a vezetőség részére ugyanis többször is kijött az időmérőn időmérős eltiltás ellenére ráadásul segítette csapattársát. Viccen kívül a bizottság majd dönt a sorsáról. Sztív behúzta az időmérőt 2 tizeddel Hellájc előtt harmadik helyen pedig SKR Peter foglalt helyet.

 

 

VERSENY

A felvezető körön egypáran nem értették meg egymást így a mezőny fele a kör 2. felét nem teljesíthette. A rajt után WHOAMI hamar befejezte a versenyt. A kör végén Berci zseniálisan előzött meg 2 embert a bajnokok falánál található sikánnál. Remekül szórakoztatta mirageeputo És Magic a nézőközönséget. Ide oda előzte egymást a két pilóta. A 20. kör végén megjött a verseny meglepetéseként az eső. Ennek következtében hatalmas roham indult a boxutca felé átmeneti esőgumikért. A versenyzők közül többen is elvéreztek az esős szekció alatt, mint California és Rolus7Roland is. A 27. körben Magic kapott egy diszkvalifikálást a versenyről amit a túl sok büntetésért kapott. Nem hiába Kanadában könnyű büntetést szerezni. a Vége előtt nem sokkal elállt az eső de még vizes volt a pálya így mindenképpen intermedieten fejezték be a versenyt a pilóták. Sztív behúzta a versenyt mögötte Hellájc futott be ugyan, de 15 másodperces büntetése miatt Berci feljött a második helyre igaz „csak” 4 tizeddel.

 

 

Remek versenyt láthattunk ami kárpótolt minket a valóságban rendezett Azeri nagydíj után, már akit. Legközelebb Ausztriában láthatjuk majd a mezőnyt a szűkös naptárban. Addig is kitartást mindenkinek!

Adios!

S.Z.