Izgalomdús zárás, Sztív győzelmével

Miragesport – A Liga – Hockenheim

Guten Abend! Mondaná a német, no persze nem vált nyelvet a Miragesport, szó sincs róla. Hockenheimbe látogattunk el ezen a hétvégén a Miragesport keretein belül. Remek csatákat láthattunk, no de még csak most jött a java! Hisz az „A” liga még hátravolt. Új tagként bukkant fel Krisztofer, illetve Magic lépett a távozók sorába. Viccet félretéve Magic nem távozott csak technikai malőrök miatt megváltozott a futamra a neve, ne tévesszen meg senkit!

 

Felhős idő várta a ligatagokat kik mérkőzni érkeztek a pályára, igaz, gyorsan el is vonultak az esőt jelző felhők, és verőfényes napsütésben folytatódott az időmérő. Nem siette el senki a mért körök megfutását, mi sem bizonyítja jobban hogy hiába volt vissza 7 perc Chris, Sztív és siposbence még mindig a boxból követte figyelemmel az eseményeket. Berci meglepetésként KÖZEPES keveréken futotta meg az addigi leggyorsabb kört majd egy másodpercet verve a mögötte helyet foglaló idejére. Viszont nem csak a közepes és a lágy gumi került elő a kvalifikáció alatt. viszont mégsem ultra keverékekkel futották meg a leggyorsabb kört. Berci végül lágy gumikon futott be elsőként, mögötte Hellájc alig 1 tizedes lemaradásban, majd Vatkan érkezett meg 102 ezredes hátrányban.

Technikai gondok akadályozták a verseny elindítását, hála égnek megoldódtak a problémák. Sztív egyedüliként felrakta a közepes keveréket. Szegény SKRPeter kiugrott a rajtnál, amit a versenyigazgatóság áthajtásos büntetéssel jutalmazta. Hellájc a gyenégbben rajtoló Bercit megelőzte már az első kanyar után. Vatkan telibe trafálta hátulról a vezető Hellájc-ot, aki ugyan kicsúszott, de a versenyt fel nem adta. Vatkan viszont kénytelen volt beiktatni egy plusz boxkiállást, ugyanis törte a szárnyát a balesetben. Berci internete nem kívánkozott rendesen működni, ezzel is hátráltatva az „A” liga egyik éllovasát. Ennek ellenére, már, amikor ő vezetett, megpróbálkozott Hellájc helyének elhappolásásval, azonban Hellájc remek védekezéssel visszaverte a támadásokat. Sztív hatalmas tempóban haladt előre, még csak a 7. körben jártunk mikor már 2. helyre felkapaszkodott. A 13. körben össze is csapott a vezető Hellácal aki próbálkozott védekezni, de addigra az elkopott lágyakon nem tudott mit kezdeni, jött is a boxba a kör végén. A 17. körben Sztív Hellájc Vatkan volt a sorrend, bár Sztív még nem volt boxba, Vatkanon pedig 15 körös lágy papucsok voltak. Magic a boxkiállásoknak köszönhetően előrejött a 4. helyre. Sztív, ahogyan várható volt, jött a boxba és pont annyi időt autózott ki, hogy épp Hellájc mögé ért vissza. A 25. körben Rmate-nak kellett befejeznie a versenyt. Vatkan-nal akadt össze, a történtek után a mercedes pilótája kapott egy áthajtásos büntetést. Szkály remek védekezéssel szórakoztatta a nézőket, azonban Chris több tartalékkal rendelkezett, így megelőzte a ferrari színekben versenyző úriembert. Ugyan ebben a körben Vatkan visszavonult a versenytől. A versenyt Sztív behúzta, aki hatalmas teljesítménnyel az utolsó helyről rajtolva nyert. Mögötte Hellác futott be, őt Magic követte.

A nap versenyzője szavazást Sztív nyerte, mondhatni jogosan.

Igalmakkal teli hétvégét zárt az „A” liga, a szokásához hűen remek versennyel. A csapatokat legközelebb Belgiumban láthatjuk viszont a naptár leghosszabb pályáján, a Circuit de Spa-Franchochamps versenypályán.

Addig is kitartás!

Adio!

S.Z.