Seti szárnyalása, LMNT4L -al és Kornél -al kiegészülve

A H Ligát követte a G Liga, értelemszerűen az időmérőedzéssel. Nagy nap volt ez Seti számára, hiszen ha megfelelő pozícióban tudott végezni, akkor akár már itt, a Belga pályán elnyerhette a bajnoki trófeát.

Seti, a bajnokesélyes túlságosan nem is erőltette meg magát, lágy gumival a második helyre kvalifikálta magát, mindösszesen 3 tizeddel elmaradva LMNT4L -tól, aki megszerezte a pole pozíciót. A harmadik helyre egyébként hatalmas meglepetésre Kornél tudott odaérni.


A felvezetőkör alatt szembesülhettünk vele, hogy bár elég nagy forróság van, és süt a nap, a felhők igen csak megjelentek a pálya körül, és mint jól tudjuk: Belgiumban bármi megtörténhet, még időjárás-tekintetben is.

A rajtot LMNT4L jól kapta el, csak úgy, mint Seti, és Kornél. Az Eau Rouge -t szépen megúszta a mezőny, nem csinált senki sem butaságot, és inkább besorolt, még ha előnyösebb pozícióban is voltak az F1 történelmének egyik, ha nem a leghíresebb kanyarja előtt.

A rajt után egyébként Kornél megtudta előzni Setit, egyrészről értelemszerűen a gumielőnynek, másrészről pedig az elképesztő tempó miatt. A gumik még hidegek voltak, a hátsó nyújtott jobbosnál szinte az összes pilóta túl szélesen fordult, melynek a vége általában majdnem egy igen erős bukás lett. LMNT4L nagyon magabiztosan vezette a versenyt, Kornél pedig viszonylag jól tartotta magát Setihez képest, ám nem túlságosan sokáig, a 3. körben a Red Bull pilótája, a bajnokesélyes Seti könnyedén kikerülte (DRS segítségével) Kornélt. Ptamas volt egyébként az első kiesője a versenynek.

Envy és Ábi megmozdulásánál már csak a kiállások voltak izgalmasabbak, ugyanis a kiállásokat követően teljesen felborult az erősorrend. Példának okáért, Gomez, aki egy körrel hamarabb állt ki kereket cserélni, lazán letudta vadászni Kornélt, ám ugyan ez visszafelé is működött. Seti, mindeközben nagyszerűen vezette a versenyt, és méltán reménykedhetett abban, hogy amint Rá kerül a sor, közel tud maradni LMNT4L -hoz. A verseny során Envy, és Norbertk is szépet meccseltek egymással, úgyhogy túlságosan nagy panaszunk nem lehet a G Ligások által szolgáltatott show ellen. Gomez, mindeközben kiesett. Csak úgy, mint Laowen, Ati, és Petarta.

Seti a 11. körben állt ki kereket cserélni. A közel hat másodperces előnyét pikk-pakk ledolgozta, sőt, még meg is előzte LMNT4L -t, aki bár próbálta visszaelőzni a Red Bull pilótáját, nem járt túlságosan nagy sikerrel, ráadásul szemmel láthatóan szét is esett. Seti pedig így hatalmas előnnyel kezdett menetelni az utolsó kilométerek felé.

A versenyt végül Seti nyerte meg, LMNT4L, és Kornél előtt. Kornélnak egyébként ez volt a MIRAGESPORT történelmében az első dobogója.